top of page
  • barbarafoldi

Szájhigénia fenntartható módon





A fenntarthatóság nem áll meg ott, hogy csomagolásmentesen vásárolunk és szezonálisan főzünk. Nagyon sokrétű tud lenni és az a tapasztalatom, ha egyszer valaki elindul ezen az úton, mindig újabb és újabb területket tud felfedezni magának.


Velem is így volt és a száj és fogápolás nem volt ugyan az elsők között, ahol tudatosan kerestem az elternatívákat, de örülök, hogy ide is eljutottam.


Először a fogkefémet váltottam le, mert a műanyag fogkeféből elég sok fogy. És nem áll arányban azzal amennyi ideig velünk marad használat után. Tömör műanyag, így legalább 500 év míg lebomlik valami mássá (ami szintén nem a elgtermészetesebb). Ellenben amit tettem, hogy már a fogmosásra nem alkalmas darabokat is megtartottam és különféle kisebb helyek takarítására használtam, így legalább valamivel meghosszabbítottam az élettartamát.

Az első próbálkozásim közt szerepelt a bambusz fogkefe, ami ugyan gyorsan nő - de lég víz igényes és messziről érkezik kis hazánkba. Igaz, hogy megújuló forrás, mert tudunk új babuszt ültetni helyette, de nem szerettem volna, hogy ennyit utazzon.


Mivel az újrahasznosítás nagyon közel áll hozzám, ezért nagyon örültem mikor rátaláltam a Jordan fogkefére, melynek nyele 100%-ban újrahasznosított és a sörtéi lebomlóak/újrahasznosíthatóak.

Hiszen minek gyűjtjük szelekítven szemetet, ha nem fogyasztunk/vásárolunk újrahasznosított termékeket!

Szerintem ez nagyon fontos, hogy egyre több ilyen termék kerüljön a boltok polcaira és tudatosan válasszuk azt ami újrahasznosított.

Ezek a fogkefék felnőtt és gyerekméretben is készülnek. Lassan egy éve csak ezt használjuk és szereti a család kisebb és nagyobb tagja is.


A gyerekeknek így könnyen el tudom modani és mutatni miért is fontos szelektíven gyűjteni a hulladékot, hiszen kézzel fogható az eredménye! Nagyon fontos egy-egy tárgyat, terméket vagy anyagot minél hosszabb ideig a körforgásban tartani!



36 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page