#Minsgame

Ha egy dolgot kellne kiemelnem, amit megtanultam azalatt az idő alatt, amiót fenntarthatóbban élek, akkor az lenne, hogy nincs olyan hogy "bukás", hogy valmaiből megbuktál. Még így is sokszor kell emlékeztetnem magam erre, mert sokszor esek bele az önmagam vádolásába és hibáztatásába a semmiért. Ugyanis nem éri meg.

Nagy lendülettel kezdtem ezt a hónapot és örültem, hogy a minimalista kihívás kapcsán mennyi nem kellő kacattól és tárgytól fogok megszabadulni.

Egy hétig, mindez remekül ment - csak felkaptam tárgyakat és dolgokat, amik nem kellettek már és vagy elajándokztam valakinek vagy eladtam őket. Az első pár nap után a ruháimat kezdtem el átnézni. Úgyis jön a tavasz és időről időre mindig ellenőriznem kell melyek azok a darabok, amiket valóban hordok és melyek amikre nincsen szükségem már. Remekül haladtam, ám a hónap közepén el kellett utaznom egy tanulmány útra a kis családommal. Bepakoltunk (ezúttal nagyon okosan) és elindultunk.

A minimalista kihívásom félbeszakadt és nem tudtam felvenni a fonalat a hazaérkezés után se.

A tapasztalatom, hogy egy területet/szobát/helyet kellett volan kiválasztanom és azon szépen szisztematikusan végig menni. (mi az ami kell mi az ami nem). Így sokkal egy szerűbb lett volan odafigyelnem.

Bűntudatom volt amiatt, hogy nem csináltam meg a kihívást, de sikerült félretennem a rossz érzést, átnéztem a ruháimat és így készen állok a tavaszra - egy sokkal kisebb és egyszerűbb ruhatárral.