top of page
  • barbarafoldi

#interjú

Updated: Jan 19, 2019



Mióta van jelen az életedben a minimalista gondolkodás?

Nagyjából másfél-két éve kezdtem el az egyszerűsítő életmód irányába haladni. A fiam születését követően alapjaiban változott meg az értékrendem. A vásárlás, a karrier vagy a divat helyett a figyelmem az apróbb élmények megélésére terelődtek. A káosz és az ész nélküli fogyasztás helyett a tudatos mindennapokra helyeztem a hangsúlyt, így jutottam el a minimalizmushoz. Körülbelül egy évvel ezelőtt a blogomat is ennek jegyében újra álmodtam egy új felületen, ami életem egyik legjobb döntésének bizonyult, mert most teljesen önazonosnak érzem és az olvasók is összetartó, egymást támogató közösséggé kovácsolódtak.

Mit jelent számodra a minimalizmus?

A minimalizmus számomra a természetességhez és az önmagunkhoz való visszatalálás útja. Részben a tárgyakhoz való viszonyunkról szól, a fogyasztói társadalomból való egyfajta kilépés, részben pedig arról, hogy megtaláljuk a saját értékrendünket és meg tudjuk élni az apróbb örömöket is. A minimalizmus segít abban, hogy megtaláld mi az, ami szükséges és mi nem, ami pedig nem az, azt megtanuld elengedni és fontos dolgokat léptetni a helyébe.

Hogyan kezdted el?

Apró lépésekkel, sokat olvastam róla, gondolkoztam a témáról, aztán először a lakás kisebb részein végeztem egy nagy kacatmentesítését, például a gardróbban és a fürdőszobában. Mivel azonnal éreztem a pozitív eredményét, mint a nyugodtabb környezet, így a sikerélmény megvolt és folytattam ezt az utat. Nemrég tartottam egy vásárlásmentes hónapot, ami rendkívül felszabadító és tanulságos volt, hamarosan pedig egy fesztiválon adok elő a tárgyak elengedéséről.

Mi motivál?

A pozitív élmények motiválnak. Sokkal jobb tudatosan dönteni a dolgokról, mint később bánkódni például egy elhamarkodott vásárláson. Illetve most aköré összpontosul az életem, ami örömet okoz és nem töltöm az időmet felesleges tevékenységekkel. Ez elég motiváció 😊

Mit a legnehezebb megvalósítani?

Teljesen nem lehet kilépni a fogyasztói társadalomból, városban élek és nem tervezem, hogy elköltözzek egy internet nélküli falusi házikóba. Rám is hatnak a reklámok, a képek, más emberek, akiket magam körül vagy az Instagramon látok. Néha el kell gondolkoznom azon, hogy amit épp megvenni tervezek, arra valóban szükségem van, vagy csak annak a hatása alatt állok, amit láttam róla korábban.

Mik a céljaid?

Hétköznapi céljaim vannak, mint például megtartani a kiegyensúlyozottságot és boldogságot. Célom a szakmai fejlődés mint social media manager, valamint egy könyv megírása a kacatmentes otthon kialakításáról, amibe belekezdtem, de egyelőre jegeltem a dolgot, mert nem úgy jött ki a lépés. Jelenleg Skype-on keresztül veszek angol órákat, hogy fejlesszem a nyelvtudásom, valamint szeretnék többet utazni belföldön és külföldön egyaránt.

Mi az álmod?

Nincsenek álmaim, inkább céljaim 😉

Akkor vagyok elégedett, amikor… azt a visszajelzést kapom az olvasóimtól, hogy az írásommal értéket teremtettem, inspirációt nyújtottam vagy hasznos tapasztalatot osztottam meg velük.

Mi az, amit tanácsolsz egy abszolút kezdőnek?

Első sorban azt tanácsolom, hogy ne akarj mindent azonnal megváltoztatni magad körül. Ez egy folyamat, aminek során újabb és újabb lépéseket teszünk, ezáltal a minimalista tudatosság újabb és újabb életterületen jelenik meg. Fontos, hogy szokásokat építs ki magad számára, ne csak hirtelen lelkesedésből cselekedj. A másik pedig az, hogy élvezd a minimalizmust, mert ez alapvetően arról szól, hogy megtaláld az örömet az életedben, nem pedig arról, hogy fogcsikorgatva lemondj dolgokról azért, mert valaki azt mondta, hogy az úgy helyes.

Mit kaptál / kapsz ettől az életmódtól?

Sokkal tudatosabb vagyok, mint korábban. Pontosan tudom azt, hogy mit tartok értéknek, hogyan szeretnék élni, milyen élményekre vágyom és teszek azért, hogy ezeket megélhessem, miközben megtanultam nemet mondani olyan dolgokra, amik feleslegesen vennék el az energiát és az időt más dolgoktól, vagy egyszerűen csak kényelmetlenül érezném magam abban a szituációban. Értékelem az apró dolgokat és szeretem azt, ami egyszerű vagy hétköznapi. A kapcsolataim kerültek az előtérbe, a családommal és a barátaimmal töltött idő és a mások irányába való nyitottság. Mindez magabiztosabbá tett, hiszen vannak céljaim és saját értékrendem, megszűnt az állandó hasonlítgatási kényszerem.

2 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page