#interjú

A februári interjúra egy kedves ismerősömet - Murvai Ildikót - kértem meg, aki az egyszerűség elve szerint él és szervezi a mindennapjait és ettől nagyon sokat kapot. Most ennek a történetét  meséli el nekünk.

Mutatkozz be, kérlek

Az emberekkel való kapcsolódás éltet. Szeretem az időm a barátaimmal beszélgetve vagy aktívan kikapcsolódva tölteni. Azt érzem, hogy minden beszélgetés közelebb visz önmagamhoz. Sokat önkénteskedem zömmel az önfeljesztés-tanítás-környezetvédelem vonalon mozogva. Ha valami megfog, akkor a rám jellemző őszinte és közvetlen stílusban megosztom azokkal akiket érdekelhet.

Pedagógusként amúgy is a zászlómra tűztem a példamutatást... időközben rájöttem, hogy a hitelesség legalább ilyen fontos. Önmagam elfogadásával egyre nyitottabban állok a környezetemhez. Sokáig ez nálam nem volt meg, be voltam feszülve, mert nem éltem az értékrendem szerint, s közben azt hittem meg kell mentem egy személyben a világot. Borzasztó fárasztó abban élni, hogy „tökéletesnek kell lennem”, és hogy „most azonnal legyél te is az”... és nemcsak fárasztó, de nem túl vonzó életvitel... azontúl teljesen elszigetel.

A Messzelátó Egyesületben gyakornokként voltam egy évig. Ezalatt megtapasztaltam a közösség támogató erejét. Nem csak arról van szó, hogy hasonló az értékrendünk a „zöld” dolgok terén, de abban is, hogy elfogadjuk, hogy mindenkinek saját útja van, kommunikációnk asszertív. A hétköznapi praktikákon túl az önreflektív hozzáállást is magamévá tettem. Ezt újra és újra előveszem. Haladni a cél felé nemcsak kitartás, hanem türelemigényes is. Öniróniából sincs hiányom. ;)

Megbecsülni, hogy ez az út értékes, az Egyesek Ifjúsági Egyesülettőltől tanultam. Ott a folyamat szó rendre előkerült. Én pedig évekig éltem abban, hogy ha majd tökéletes leszek, akkor... (akkor mi?!)  Meg egyáltalán, létezik olyan, hogy tökéletes? Vannak dolgok, amiket lehet jobban csinálni valamilyen szempontból, ennyi. Ma már megengedem magamnak, hogy legyenek vargabetűk, mert így tanulok, máskülönben el sem indulnék.

Miért kezdted el, hogy egyszerűbben élj?

Amikor a szüleimtől elköltöztem, rengeteg cuccom volt. Egy régi bérházban laktunk nagy belmagasság, szekrénysor... 25nm csak az én szobám...aztán az új lakás az ’50-es évek realista igényeihez alkalmazkodott, már nem fűtjük a mennyezetet, de nincs is akkora tér. Ha lehetne kb. a négyes metró egyik állomását rendezném be magamnak vagy egy hangárt. ;) De tényleg, imádom a nagy tereket. Na most a falak adottak, meg az anyagi lehetőségek is. Mi egyebet tehettem, minthogy elkezdtem „ganézni”?

Miért fontos számodra az egyszerű életmód?

Szeretem a tisztaságot. Gyorsan takarítani akkor lehet, ha rend van. Gyorsan rendet rakni úgy, ha kevés a cucc. Ha gyorsan kitakarítok több időm jut a barátaimra, családomra, hobbimra. Matek az egész. Azért a célt látni sokat segít: a cél nem a minimalizmus, az csak eszköz. Rengeteg előnyét amúgy előre nem is láttam.

Mit a legnehezebb megvalósítani?

A legnehezebb elfogadnom, hogy vannak dolgok, amiknek nem fogok tudni gazdát találni, és a szemétben végzik. Azt hiszem, minden gyűjtögetésem mögött ez áll. A pazarlást úri dolognak tartom, és hiszek benne, hogy mindennek meg lehetne találni a legmegfelelőbb helyet (lásd: újrahasznosítással dolgozó tréningek). Szóval még mindig gyűjtögetek, csak már kisebb fokozaton, másoknak – de magamnak csinálok vele plusz munkát – igyekszem inkább összekötni a feleket.

Etikusan szelektálnom sem könnyű.... Hogyan álljam meg, hogy ne csak a saját cuccaim szelektáljam?  De már egész jó vagyok – ebben sokat segít a párommal való nyílt kommunikáció és az ő határtartása. Sutyiban még nem dobtam ki tőle semmit, de fárasztó tud lenni, ha valaki rendszeresen „csak úgy mellesleg” megkérdezi, hogy „Ezt használod még? Biztos?” De amúgy pofátlanul kevés cucca volt mindig is... utáltam is érte.

Mikor vagy elégedett?

Egyszer járt nálunk valaki. Azt kérdezte, hogy hol tartjuk a ruháinkat. Az elég jó volt.

Amúgy a hétköznapokban akkor, ha annyira egyszerűen üzemeltethető a lakás, hogy nem kerül tíz körmondatba elmagyarázni, hogy mit és hogyan segítsen be a háztartásba a párom. Ezt azt is jelenti, hogy a feladat, amit kérek max. 10 perces. Például az egész lakás kiporszívózása is. (54 nm)

Ha vendégeket várunk, már 30 perc alatt „puccba tudjuk vágni a lakást”, és 15 perc alatt eltakarítjuk a romokat. Már most elégedett vagyok.

Mit ad neked ez az életmód?

Sokat segít abban, hogy gyorsan megtaláljam a dolgaim. Kevesebbszer fordul elő, hogy valamit keresek, és akkor is igen hamar megtalálom. Rendszerezettebb vagyok, ami nálam nagy szó. Sokkal nyugodtabb vagyok, jobban tudok arra fókuszálni, amit épp csinálok. Gyorsabban hozok döntéseket, mert megelégszem azzal, ha valami „elég jó”. Rengeteg időm szabadult fel –  menő lenne, ha tudnám számosítani.

Az emlékektől való megválás abban segít, hogy arra koncentráljak, akivel vagyok/amiben vagyok. Egyszerűen felszabadító a jelenben élni.

Hogyan hat ez a körülötted / veled élőkre?

Hát, a párom nyugis arc, amíg nem az ő cuccait nézegetem sandán, addig neki mindegy. Megkímélem a dobozok kerülgetésével/átpakolásával járó idegeskedéstől – magamat is. Élvezzük az előnyeit.

A családban többen rákaptak a szelektálásra, de nem mindenki csinálja etikusan, szerencsére van, aki igen. Sokan tudják, hogy mindenről tudom, ki örülne neki: hagyatékok különböző részei, ruhák, üres üvegek. Keresnek, hogy kössem őket össze azzal, aki örülne neki. Tudják, hogy a hulladékok kapcsán is szívesen segítek, mit hova lehet/érdemes leadni.

Azt látom, hogy a szándék megvan, csak senkinek sincs kedve feltalálni egyedül a spanyolviaszt – ami érthető. Az egyik szakom környezettan szak, így nagyjából képben vagyok, szívesen utána nézek, ha nem tudom, hogy az adott hulladékot hol veszik át. Van egy zárt facebook-csopotom, „Egyszerűbben nagyszerűen”, 28 barátom követi, egyikük felkért „coach”-nak épp a napokban.

Meggyőződésem, hogy leginkább lelki gátjai vannak a szelektálásnak, rendnek – bár tény, hogy az se segít, ha nem tiszta, mi kié, illetve hányan vannak, akik vétójoggal bírnak. Külföldön egész sorozatok szólnak erről, és sokszor látni azt is, hogy a sok cucc miatt lehetetlen takarítani, vagy karbantartani. Nagyon izgalmas és felemelő, ha ilyesmiben segíthetek, ugyanakkor ezt is okosan kell, mert nagyon könnyen belefeledkezem. Résen kell lennem, hogy a felelősséget meghagyjam annak, akinek segítek, úgy segítsek, hogy az töltsön.  Fontosak a határok.