top of page
  • barbarafoldi

Hogyan legyünk városi boszorkák?


Amikor az emberek mindig Tőled kérdeznek egy bizonyos dolgot, azt jelenti, hogy megbíznak Benned és tisztelik a tudásodat. Tőlem az utóbbi időben főleg azt kérdezik, hogy is élek fenntartható módon, hogyna készítek otthon mindenféle környezetkímélő terméket.


5 évvel ezelőtt kezdtem el készíteni magamnak, családomnak mindenféle terméket. A legleső a mosószer volt és tisztán emlékszem azért ezt választottam, mert cask mosószappan és víz kellett hozzá. Visszagondolva, úgy éreztem magma, mint valami városi boszokra, ahogy ott álltam a lereszelt szappan felett ami olvadozott a vízben. Izgatott voltam és kíváncsi. Nagyon messzinek tűnik ez az emlék, mert azóta ezek a folyamatok vesztettek ugyan a varázsukból, de a rutin erejével hatnak és beépültek ezek a szokások a mindennapjaimba.

Ezek után elkészítettem egy dezodort, öblítőt és más tisztítószereket. Szépen lassan lecseréltem mindent az otthonunkban. Egyszer még szemfestéket is megpróbáltam csinálni égetett mandulából, de az katasztrófa volt.


Nem mondom, hogy mestere vagyok a kutyulásnak, mert Én nekem is fejlődnöm kell, és tanulok újat mindig. De azt állítom, hogy a bevált receptekhez hű vagyok és magabiztosan készítem el ezeket.


A kollegáimmal hónapokig készlültünk egy egy öko műhelymunkára, mait Alsótoldon, a Toldi Házban tartottunk, és amikor ott voltunk egy szempillantás alatt vége is lett.

Egy nagyon vegyes csportunk volt (mind korban – mind tapasztalatban), de mindannyian elkötelezettek voltunk abban, hogy változtassunk.

A hétvége alatt 7 különféle terméket készítettünk. Tanultunk szabni, varrni, szappant főzni, Megismerkedtünk a kézi szitanyomással és még sok mással.


Szerettem, ahogy megosztottunk ötleteket, tippeket. Vidéken voltunk, ahol a természet vet minket körbe. Mindannyian hozzá akarunk járulni egy fenntarthatóbb és élhetőbb világhoz – és ez csodálatos volt. Mindenkinek meg volt hozzá az elképzelése és az útja.

POntosan ezért is csinálom ezeket a műhelymunkákat, hogy mindenki el tudjunk indulni ezen a úton. Közösen, együtt.

Kövessétek Instagramon a zerowaste_bootcamp oldalt, ahol minden programot hiredtünk.

120 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page