• barbarafoldi

A zöld az új fekete



Sose követtem semmilyen trendet. Mindenből csak kicsipegettem, ami úgy éreztem nekem való. A tavalyi év folyamán egyre több helyről hallom, ér el hozzám egy olyan „trend”, aminek nem tudok ellenállni, mert már évek óta ebben élek. Ez nem más, mint az, hogy menő lett „zöldnek” lenni. 2013-ban alapítottam kolleganőmmel közösen a társadalmi vállalkozásunkat. A küldetés már akkor is teljesen világos volt, szeretnénk az embereket erre a témára érzékenyítni, nyitottá tenni. Természetesen nem alakult egyik pillanatról a másikra, amit ma valójában csinálunk, de az évek alatt összegyűjtött sok tevekénység mind egymást erősíti és szorosan összekötődnek.

Igen, tudjuk sokkal hatékonyabb ha csak egy dologra fókuszálunk és akkor hamarabb érünk el nagyobb sikereket, de mi inkább a lassabb organikus fejlődés mellett tartunk ki.

Azt vettem észre, hogy Én is egyre jobban figyelek a környezetemben zajló változásokra. Egymás után nyitnak csomagolásmentes boltok, ahol kimérve és felesleges csomagolás nélkül lehet vásárolni termékeket. Egyre több az olyan webshop, ahol a hulladékmentes életmódot támogató eszközöket találod meg, mint például a fém szívószál vagy az acél ételhordó vagy a design kulacs. Mindez hihetetlen gyorsasággal történik és nem győzöm kapkodni a fejem! Annyira sok a szuper kezdeményezés, offline és online bolt. Műhelymunkák tömkelege, amiből csak győzz választani, bugyivarró, zsákvarró workshop vagy éppen szappankészítés. Hihetetlen mennyi tudás van köztünk és mennyire nem használjuk, vagy épp nem használtuk eddig ezeket!

Sokszor bele sétálok még mindig a fogyasztói társadalom csapdáiba mikor észreveszem magamon, hogy már századjára néztem meg az új kulacs honlapját – miközben az én régi kulacsom tökéletesen funkciónál még. Vagy megérkezik az általam rendelt fém szívószál (mert mennyire fenntartható) de közben egy évben egyszer használom.

Van három olyan lépés, amit mindenki mg tud tenni a környezetéért, anélkül, hogy bármilyen extra kiadása lenne és talán ezek a legfontosabb alapelvek egy zöldebb, hulladékmentesebb és fenntarthatóbb élet felé.

A legfontosabb, hogy elsőkörben használd, amid van. Ha ez egy 100 éves műanyag doboz, ami teljesen jól zár és tudsz benne otthonról ebédet vinni magadnak, akkor hajrá!

A második pont, hogy utasítd vissza, ami felesleges – esetemben a szívószálat, mert anélkül is tudok inni és számomra nem fontos.

A harmadik, hogy amit tudsz, tanuld meg! Nekem a családban mindig ezt mondták – A tudás az egyetlen dolog, ami mindig a tied marad. Ezen az alapon, ha szeretnél egy olyan világban élni, a jövő generációi számára is élhető lesz akkor, amit tudsz azt sajátítsad el. Még azt is megkockáztatom, hogy ezért nem kell extra műhelymunkákra vagy tanfolyamokra járnod. Lehet, hogy Anyukád meg tud tanítani kötni, vagy a Nagyid horgolni vagy a haverod biciklit szerelni. A legfontosabb, hogy kérdezz és kérj segítséget. Ha valami különlegesre vágysz, akkor meg érdemes megtanulni valakitől, aki tud és tudja átadni a tudást!



31 views

Földes Barbara

tiny ecoambassador instagram