- barbarafoldi
A fenntartható ciklusért! - A Redy segít nőknek kényelmesebben és fenntarthatóbban élni

Amint rátaláltam a "This is Redy" márkára és kiderült, hogy magyar, rögtön tudtam, hogy ki kell derítenem hogyan és honnan is indult. Tudjátok, hogy elkötelezett vagyok a fenntartható életmód felé, de a menstruációs bugyi gondolata még nekem is új volt. Menstruációs bugyi?! Erre eddig miért nem gondoltam?
Úgy látszik hasonló logikával indult neki Dóra is - a Redy alapítója - a gyártásnak. Így Én is - és még sok nő - hálás vagyunk neki, hogy belevágott ebbe.
Olvassátok el az interjút és utána senki se állít meg Titeket, hogy beszerezzétek életetek első menstruációs bugyiját!


1. Kérlek mutatkozz be röviden
Molnár Dóra vagyok, a This is Redy márka alapítója.
A Redyről azt kell tudni, hogy egy menstruációs bugyi, amit önmagában használhatsz betét vagy tampon nélkül. Fenntartható és környezetbarát megoldás.
2. Mi volt a kezdő lökés, hogy vállalkozz?
Vállalkoztam már korábban is, de nagyon piciben. Először szabadúszó szövegíró lettem, majd nagyon jó és profi emberekkel ismerkedtem össze, akikkel együtt tudtam épülni, tanulni, vállalkozni, immáron komolyabban (marketing kivitelezéssel foglalkoztunk). Majd jött a menstruációs bugyi gondolata, amiért tűzön vízen át küzdöttem. Mindenképpen meg akartam valósítani, semmiért sem áldoztam volna fel az ötletet. Pedig nem vagyok designer, tervező, textiles sem, teljesen a 0-ról kezdtem neki.
3. Honnan jött az ötlet?
Megjött, felkészületlenül ért, és miközben próbáltam kimosni a vért jutott eszembe, hogy miért nincs olyan bugyi, amit lehetne használni menstruációhoz? Ami nem ázik át, magába szívja a vért és mosható. Lázba jöttem, nagyon tetszett az ötlet, mindenképpen meg akartam csinálni. Akkor ezen a kontinensen én nem találtam hasonló bugyit, sőt még Kínában sem. Nagyon motivált voltam, mindenképpen meg akartam csinálni.
4. Mit jelent számodra a fenntarthatóság?
Nehéz kérdés, szoktam rajta gondolkodni. Az ENSZ 1986-ban megalkotta a definíciót, de olyan lazán értelmezhető, hogy nehéz rá támaszkodni. De vegyük a bugyit. Míg egy nő optimista becslés alapján 144 eldobható eszközt használ el évente a menzeszéhez (szorzod be 10-el, 100-al, brutális számok!), addig mondjuk 6 menstruációs bugyival évekig el tudsz lenni és nem termelsz szemetet, még anyagilag is jól jársz. Azt hiszem ezt nevezhetjük fenntarthatóságnak.
5. Milyen mindennapi praktikákat építettél már be az életedbe ami környezettudatos?
Olyan családból jövök, ahol a pazarlás, a felesleges vásárlások (például a palackos ásványvíz) sosem volt divat. Ezért nem esik nehezemre azonosulni a mostani környezetvédő törekvésekkel sem. Bringával járok minden nap, csapvizet iszok és leginkább a mamáimra figyelek a fenntarthatóságot tekintve, tőlük sokat lehet tanulni. És menstruációs bugyit hordok. :)
Úgy gondolom a legtöbb, amit tehetek, hogy a menstruációs bugyit népszerűsítem, hogy minél többen megtapasztalják, mennyire egyszerű és klassz megoldás. Így egy kis pillangóeffekttel nagyon sokat tehetek a környezetvédelemért, most ez motivál nagyon.
6. Mit szeretnél üzenni a vásárlóidnak?
Nagyon sokan lelkesen írnak nekünk, hogy “ez a bugyi tényleg nagyon jó, kibírta az első napot, pedig az erős!”. Ez azt mondatja velem, hogy mivel a termék igazi újdonság, a bizonytalanság ott motoszkál a vásárlókba, és bár próbáltam minél egyszerűbben mégis mélyen átadni a bugyiról az infókat a weboldalon, még bizonytalanok a rendelés után is. Aztán pedig eufórikus állapotba kerülnek, mert “Wow, tényleg igaz, amit írtak”. De ez egy teljesen normális reakció, örülök is, hogy tudatos vásárlóink vannak.
Emiatt az üzenet az, hogy merd elhinni, hogy működik és amúgy is ott a 40 napos próbagarancia. :)))
7. Mi/Ki inspirál?
Ez talán fura, de a saját jövőképeim.
Sok időt szánok arra, hogy elképzeljem hol szeretnék tartani jövőre vagy 5-10 év múlva. Ezek persze változnak, de a fő csapásirány megvan.
Az olyan komoly megvalósításoknál mint a Redy, is ezek a jövőképek segítettek. Mindig arra gondoltam, hogy milyen jó lesz, ha az emberek tudják majd használni a menstruációs bugyit és szeretni fogják. Most éppen ez történik, és én végtelenül boldog vagyok, mert elértem a célom.
A következő cél pedig az, hogy ne az legyen a hír, hogy “Nahát, van Magyarországon egy mensturációs bugyi!”, hanem hogy milyen szép új fazonnal jött ki a Redy. Mert már ezen dolgozunk. :)
8. Mikor leszel elégedett?
Ó, én most az vagyok! Interjút adok neked, valaki éppen olvas, aki 1-2 motiváló gondolatot remélem magával tud vinni ezekből a sorokból (és talán meri megvalósítani a maga őrült ötletét), és a Redy fut.
Megyek előre, sok a tervünk még, de arra törekszem, hogy mindig bennem legyen az elégedettség érzése.
Csak hogy lásd, 1,5 évig dolgoztam a terméken és 3 hónapja indultunk el. Olyan sok időt tettem a termékbe és olyan rövid ideje fut még, hogy bőven kitart a sikeres elindulásnak az öröme. Ja igen, mert az öröm és az elégedettség nálam kéz a kézben jár. :)
9. Hogyan alakult ki ez a vonal amit képviselsz?
Jött az ötlet, majd minél többet gondolkodtam rajta, annál jobbnak tűnt. Mert megannyi problémára megoldást nyújt, átázás, fenntarthatóság, környezetvédelem, de akár vérzési problémák vagy inkontinencia.
Emellett elképesztő, hogy a világon 5 menstruációs termék van és ebből kettő (a legelfogadottabbak) eldobhatóak, miközben majd’ minden nő menstruál. Ezért is népszerűsítem a menstruációs bugyit, mert alig ismerik itthon, pedig ez is egy fenntartható, kényelmes megoldás, csak most még szokatlan.