top of page
  • barbarafoldi

0 - 7 A kezdetek

Updated: Jan 19, 2019



Nos, ami ez alatt az igen rövid 7 hónap alatt történt velem nehezen összefoglalható röviden, és hosszabra meg nem jut idő. Szóval csak pontokban foglalom össze a történéseket és ígérem vissza térek az egyes témákra hamarosan.

  • Már kétszer repültem Olaszországba meglátogatni a rokonaimat.

  • Mindkét alkalommal a szüleimmel voltam akik tartottak nemzetközi képzést tartottak Európa minden tájáról érkező résztvevőknek - tehát mondhatjuk eléggé nemzetközi vagyok Én is.

  • Már Szlovákiában is jártam, ahol szintén egy nemzetközi rréningen vettem részt egy csodás környezetben.Voltam életemben elöször kirándulni

  • A szüleimmel együtt (na jó! főleg a szüleim) szemetet szedtünk a tengerparton Olaszországban novemberben és nagyon büszke vagyok rájuk.

  • Elkezdtem kóstolgatni az ételeket - és Igen! nagyon tetszik - lehet, hogy az olasz vérem jön elő. Szeretem, hogy Anyukám mindennap csinál valami finomat és alig várom, hogy újabb ízeket próbáljak ki (leginkább a PIZZÁt - az nagyon izgalmasnak tűnik).

  • Nagyon gyorsan forgok már  a hátamról a hasamra és vissza és mászni is kezdek szépen.

  • Ez volt az első Karácsonyom és nagyon tetszett, hogy egyszerűen ünnepltük. Azt se bánom, hogy nem volt karácsonyfánk, mert szép fenyőágakkal díszítettük a lakást.

Nagyon rövid az idő, amit itt töltöttem ezen a bolygón de láttam csodás dolgokat, amiket később is szeretnék megnézni amikor nagyobb leszek. Ám láttam elszomorító dolgokat is (mint például szemetet az erdőben, vagy rengeteg műanyag hulaldékot a csodás nápolyi öbölben) de hiszek és bízok Bennetek és magamban, hogy ezen tudunk változtatni együtt.

Én ígérem, megteszek minden tőlem telehetőt, hogy megtartsuk ezt a Földet még sok elkövetkezendő generációnak.

Ezért s döntöttük el (Anyukámmal közösen), hogy ebben az évben (2018) minden hónapban kijelölünk egy témát és ezt körbejárva, mesélünk, adunk tippeket Nektek, hogyan lehet egy fenntarthatóbb életet élni. Memutatjuk, mi hogyan csináljuk - sokszor jól - és lehet ennél is többször rosszul  de Mi is tanulunk és hibázunk néha. Tervezünk interjúkat készíteni és minél több olyan embereket bevonni, akitől mi is tanulhatunk és fejlődhetünk.

Hamarosan érkezünk a januári témával!

3 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page